Kezdőlap » Az összes cikk tőle: GR (Page 2)

Megvan az önkormányzati választás időpontja

Október 12-én járulunk az urnák elé, ekkorra írta ki ugyanis az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök.     Az államfő hivatalának holnapján szerdán közzétett nyilatkozatában azt írta: „az Alkotmánybíróság július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. A döntést követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely […]

Ma lehúzza a rolót az iwiw

Végleg megszűnik ma, június 30-án éjfélkor az iWiW, eddig közel 350 ezren mentették le adataikat a rendszerből – tájékoztatott az oldalt üzemeltető Origo Zrt.     A felhasználók ma még egy digitális időkapszula igénylésével lementhetik profiljukat, fényképeiket, kapcsolataikat, levelezésüket. A bezárást követően automatikusan törlődik minden adat, ha a felhasználók erről másképp nem rendelkeznek – közölte […]

A 10 perces pulyka és az igazi vörös tonhal esete

Az előző cikkben éppen csak belekóstoltam a szuvid ételkészítés rejtelmeibe, hiszen csak zöldségekkel próbálkoztam, azonban eljött az ideje a húsoknak is. Az egyhetes sous vide supreme teszt következő állomása az előzetesen a zöldségekkel előkészített vörös tonhal volt.     Mára már lassan minden boltban beszerezhető a tonhal konzerves verziója. Létezik belőle olcsóbb növényi olajas és […]

Magasház tili-toli

A helyi önkormányzat birtokába került az 1989 óta üresen álló pécsi magasház az épület tulajdonosának számító gazdasági társaság felszámolása során – közölte a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere szerdán az MTI-vel.     Csizi Péter azzal kapcsolatban nyilatkozott erről, hogy három, egy szerződés aláírásakor készített fotót helyezett el közösségi oldalán Visszavettük a Magasházat! Mostantól vége az […]

Devizahiteles törvény: első felvonás

Az ígéreteknek megfelelően – a kúria jogegységi döntését követően – benyújtotta a kormány a Parlament mai ülésén az első devizahitelesek megsegítését célzó törvény-javaslatot. Mutatjuk a részleteket!     A rendezés kezdetének tekintett árfolyamrés     Elsődlegesen a jogszabály – mint ahogy a Kúria nemrég kiadott jogegységi határozata – semmisnek nevezi az árfolyamrést, ami azt jelenti, […]

Ismét csökkennek a roamingtarifák az Európai Unióban

Az Európai Unió egyik ránk is hatással lévő előnye lép életbe július első napjaitól: újra mérséklődnek a roaming díjak, nemsokára pedig ugyanannyiért beszélhetünk bárhonnan, mintha otthon lennénk.       Keddtől az uniós szabályozás értelmében a tagállamokban működő mobilszolgáltatók a külföldről kezdeményezett mobilhívásokért legfeljebb nettó 19 centet azaz 58 forintot számlázhatnak percenként a mostani 73 […]

Szeptemberig kell várni a devizahitel mentésre

A kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe – jelentette be Varga Mihály.     A nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón hozzátette, hogy a devizahitelesek helyzetének rendezésében kétlépcsős lesz a törvényalkotás. A kormány álláspontja szerint a „becsapott ügyfelek” részére […]

Már nem érdemes import dinnyét venni!

A tavalyinál több kiváló minőségű magyar dinnye kerül a kereskedőkhöz július első hetétől – mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke. Hozzátette, a termelők azt kérték a nagy áruházláncok képviselőitől, hogy július elejétől már ne rendeljenek importot, és ne akciózással kezdjék a magyar dinnye forgalmazását.     Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke […]

Vége a szerelemnek? Szétmorzsolódnak a baloldali szilánkok

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja kedden felfüggesztette az együttműködést a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesülettel. A lépést Kónya Péternek, az Együtt korábbi társelnökének, a Szolidaritás elnökének az ATV-ben tett nyilatkozatával indokolják – közölte az párt kedden az MTI-vel.     A közlemény szerint az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöksége kedden levélben felszólította Kónya Pétert, […]

Akkor kezdhetünk szuvidolni?

Miután megtudtuk, hogy mi is az a sous vide technológia, ideje nekiállni vákuumzacskózni és elkészíteni néhány ételt. Mint arról korábban írtam, egy egyhetes teszt erejére a Sous Vide Supreme hazai forgalmazója által lehetőségem nyílt szó szerint is belekóstolni egy teljesen modern konyhai ételkészítési eljárás alkalmazásába, melyet világszerte alkalmaznak a fine dining vonalat képviselő, sokszor több Michelin […]

Táplálék és pollen keresztallergiák

Nyakunkon a nyár, az időjárás egyre melegebb, a fák, a bokrok virágba borultak. Az aktuális időjárás-jelentés pedig jelzi: a levegőben magas a pázsitfű-, a csalán- és az útifűfélék pollenkoncentrációja. Ez az információ különös jelentőséggel bír a pollenallergiások számára, hiszen segíti őket a betegségükkel járó kellemetlen tünetekre és kezelésükre való felkészülésben. Hogyan hat a pollenallergia a táplálkozásra? […]

A járműgyártás is húzós volt

A járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok termelése mellett a húsvéti ünnepek hatására az élelmiszeripari eladások is hozzájárultak ahhoz, hogy az ipari termelés áprilisban 10,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit és az előző hónappal összevetve 2,4 százalékkal nőtt – jelentette a második becslés alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     Az […]

Áprilisban 27 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye

Az építőipar termelése áprilisban 27,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a munkanaptényezővel kiigazított és a nyers adat szerint egyaránt. Az épületek építése 9,6, az egyéb építményeké – vasútfelújítási és útépítési munkák, valamint közműfejlesztések jóvoltából – 46,5 százalékkal nőtt – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     Az első négy hónapban 27,5 […]

Javult az iskolai közétkeztetés minősége

Több szempontból javult az iskolai közétkeztetés minősége az elmúlt években – állapította meg az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) legfrissebb elemzésében.     Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint az OÉTI az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal és a kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szerveivel közösen tavaly átfogó vizsgálat keretében […]

Mélyponton volt tavaly a lakásépítés

A 2013-ban felépített 7300 új lakás a 2004. évinek mindössze 17 százaléka, és az előző évinél is 31 százalékkal kevesebb – áll a KSH Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványában.     Az építési célok között 2013-ban újra csökkent – 11 százalékponttal, 53 százalékra – a saját használatra épített lakások aránya, míg az értékesítésre szánt […]