Bemutatta az idei országgyűlési választáson induló egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát és országos listáját a Jobbik, amely február 15-én tartja országos kampánynyitó rendezvényét. Vona Gábor pártelnök sajtótájékoztatóján ismertette: miniszterelnök-jelöltként az országos listát ő vezeti. Kiemelte, hogy Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Mesterházy Attilával, az MSZP vezetőjével ellentétben ő az egyetlen kormányfőjelölt, aki egyéni választókerületben is […]
Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken. A fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát 298 igen szavazattal, 7 nem ellenében, […]
A baloldali ellenzéki közös listát január végén szinte pontosan ugyanannyian támogatták, mint a résztvevő pártokat korábban összesen; a teljes népesség 22 százaléka szavazna az Összefogásra – derül ki a Medián legfrissebb, az intézmény honlapján közölt pártpreferencia kutatásból. A felmérés szerint a Fidesz továbbra is fölényesen vezet, sőt a teljes népesség körében, a megelőző […]
A Magyar Nemzet főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak a kezdeményezésére vagyonvizsgálati eljárás indul Simon Gábor szocialista képviselő ügyében – közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI érdeklődésére. Az MSZP elnökhelyetteséről a Magyar Nemzet kedden azt írta, 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. Rubovszky György az MTI-nek elmondta: […]
A szerbiai hatóságok szombaton 13 órától megtiltották az országukba belépő személy- és teherforgalmat valamennyi Csongrád megyei határátkelőn. Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a havazás miatt hozott intézkedés visszavonásig érvényes. A magyar rendőrök a határátkelőhelyek előtt már tájékoztatják az utazókat az intézkedésről. A rendőrség visszatérően ellenőrzi a parkolókban hagyott járműveket. A szerbiai határrendőrség egyelőre nem adott […]
A Századvég január végi közvélemény-kutatása szerint az LMP az ellenzéki összefogás legnagyobb nyertese, mivel a párt támogatottsága január végére átlépte a parlamenti bejutási küszöböt. Az MTI-hez eljuttatott kutatás szerint továbbra is stabil a kormánypártok fölénye. A január 26-28. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérésben a Századvég azt vizsgálta, hogy a baloldali választási összefogás […]
Orbán Viktor szerint Európa jövendő energiapolitikájának kulcskérdése az, hogy képes lesz-e az iparosítandó európai gazdaságot versenyképes áron ellátni energiával. A magyar miniszterelnök ezt szerdán Budapesten mondta, miután megbeszélést folytatott Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel. Az energiapolitika forró krumpli A magyar kormányfő sajtótájékoztatón elmondta, lengyel partnerével egyetértettek abban, hogy a gazdaság számára elérhető energia árát […]
A hétvége havas napjaiban kisebb közúti baleseteknél hajtottak végre műszaki mentéseket a katasztrófavédelem munkatársai – számolt be Hajdu Márton szóvivő. A legtöbb baleset pénteken történt, csak ezen a napon több mint kétszáz esetben volt szükség a tűzoltók munkájára Elsősorban a Dunántúl déli térségében, Zala, Somogy, illetve Baranya megyében kellett a bajba jutottakon segíteni. Speciális […]
Új választások, új törvények, új időpontok. Vegyük sorra, minek mi az ideje, hogy ne maradjon le semmiről. Áder János köztársasági elnök – mint ahogy az várható is volt – április 6-ra tűzte ki az országgyűlési választásokat. Érdekesség az új szabályozásban, hogy átjelentkezni akár két nappal a választások előtt is lehet, a voksolás után pedig […]
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét végére, várhatóan pénteken és szombaton havazás éri el az országot. A katasztrófavédelem közlése szerint fontos, hogy a télen szükséges óvintézkedéseket mindenki megtegye, különösen az, aki útnak indul. Baranya megyében akár 20 centiméteres hóréteg is kialakulhat havazás és hófúvás következtében, továbbá helyenként ónos eső is várható. A […]
Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány hétfői konferenciáján, Budapesten. A kormányfő szerint Magyarországnak „nem szabad provinciálisnak lennie”, a magyar politikai elitnek érdemes túltekintenie az európai tapasztalatokon, és tanulnia kell például az Egyesült Államok vagy […]
A köznevelési államtitkár szerint az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült megalkotni az oktatás területén. Erről Hoffmann Rózsa beszélt az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás második napján. A kiindulási állapot Felidézte, hogy 2010-ben, a kormányváltáskor nagyon sok problémát örököltek. Megengedhetetlen különbségek voltak az iskolák között a fenntartás, a szakmai irányítás […]
A földrengés epicentruma a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, 6 km mélyen volt. A rezgést és utórezgés 64 városból jelentették, több helyen az épületek is megsérültek. Félelmetes volt ! 2.30-kor arra riadtam, hogy rettenetesen rázza az ágyat valami alattam Észak_Dél irányban. Eszembe sem jutott, hogy ez földrengés, mert a nyári nem ilyen volt. Ez erősebb […]
A harmadik rezsicsökkentéssel az áram, a gáz és a távhő ára lesz alacsonyabb ismét – közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök megerősítette azt is, várható, hogy újabb külföldi kézben lévő energiaszolgáltatókat vásárol vissza az állam. Jelezte, hogy az újabb rezsicsökkentés mértékéről a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén döntenek […]
Áder János köztársasági elnök – Handó Tünde, az OBH elnökének javaslatára – 2014. január 15-ei hatállyal határozatlan időtartamra az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Gyarmathy Juditot szerdán. Gyarmathy Judit másfél évtizede, 1999-ben diplomázott summa cum laude minősítéssel a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd Európa jogi szakjogász végzettséget is szerzett, és […]