Ebeink kötelező, veszettség elleni oltása 2013 áprilisában az alábbi (szombati) napokon és helyszíneken ejthető meg a legegyszerűbben:
„Megérkezett a 70 százalékos megerősítés. A jegyző tárgyalt a minisztériummal, tehát a 70 százalékos már biztos. Ez a teljes adósságállomány 70 százalékát jelenti” – jelentette be dr. Imri Sándor Harkány adósságkonszolidációjával kapcsolatos értesülését. Dr. Bíró Károly címzetes főjegyző elmondta: a tegnapi kormányülésen a minisztériumok előterjesztése után ma délelőtt megerősítették a hírt, miszerint a kormány változtatás […]
Nincs még érdemi hír az adósságkonszolidáció mértékéről. Az állam az 5000 fő alatti települések adósságát teljes mértékben átvállalta, azonban Harkány és 13 másik település működési hitelét legalább 40 százalékban egyenlíti csak ki kötelezően.
Harkány Város Önkormányzata 2013. március 28-án (csütörtökön) 16 órai kezdettel rendkívüli képviselő-testületi ülést tart. Az ülés helye a Polgármesteri Hivatal Tárgyalóterme (Petőfi Sándor utca 2-4.).
Ünnepélyes keretek között letette esküjét és átvette megbízólevelét dr. Imri Sándor, Harkány polgármestere és a hat képviselő.
Harkány Város Képviselő-testülete 2013. március 25-én (hétfőn) 17 órai kezdettel alakuló ülést tart a művelődési házban.
Előreláthatóan március 25-én, hétfőn tartja az új képviselő-testület az alakuló ülését. A rendezvényen választják meg az alpolgármestert és teszik le a képviselők az esküjüket.
2013. április 8-án és 9-én (hétfői és keddi napok) lesz a gyermekek óvodai beíratása, melyhez a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcím- és TAJ-kártyája szükséges.
Nem érkezett fellebbezés a területi választási bizottsághoz a harkányi időközi választás kapcsán, így a helyi választási bizottság ítélete emelkedett jogerőre, amely szerint nem történt szabályszegés március tizedikén. A beidézett tanúk egyike szerint nem is úgy történtek a dolgok, ahogy azt Baksai Endre Tamás leírta beadványában. Jogerős a harkányi választás eredménye Nem érkezett fellebbezés Baksai Endre […]
Felmentették posztjáról Kerécz Tamást, a harkányi gyógyfürdőkórház főigazgatóját. Erről szerdán döntött az intézményt működtető, állami tulajdonú nonprofit kft. taggyűlése. A közgazdász végzettségű Kerécz Tamás 2005-ben lett az akkor még megyei tulajdonban lévő kórház főigazgatója. Baranya önkormányzata csődmenedzsernek hívta őt a bajban lévő kórházhoz. A közgazdász irányításával az intézmény kft.-vé szerveződött, s ezután uniós forrásokból és […]
Az 1948-49. évi forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett ünnepi rendezvények március 15-én pénteken délelőtt 10 órakor veszik kezdetüket.
A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház március 13-i taggyűlésének napirendi pontja volt a főigazgatói munkakör betöltésére kiírt pályázatok elbírálása, amit a kórház főigazgatójának, Kerécz Tamásnak a visszahívása követett.
Mint arról korábban beszámoltunk, óvást nyújtottak be a vasárnapi választások szabálytalanságára hivatkozva.
Megóvták a vasárnapi választások eredményét. A szabályszerűtlenséget Baksai Endre Tamás, a Fidesz ezelőtti polgármesterjelöltje azzal indokolta, hogy a szavazók némelyikétől – a jogszabályban rögzített eljárási renddel ellentétben – nem kérték el a szükséges okmányokat – valamelyik személyazonosító igazolványt és a lakcímkártyát. A Helyi Választási Bizottság csütörtökön fog dönteni a beadvány ügyében.
A három nap alatt az érdeklődők megtudhatnak mindent, amit a böjtöléssel, egészséges életmóddal és életviteli problémákkal és azok megoldásával kapcsolatos. Megismerkedhetnek a fitoterápiával, megtanulhatják alkalmazni otthon. Megkóstolhatnak biotermelőtől származó gyógyteákat. Mindezt mind a három napon. További programok: Élő étel bemutató: Március 16.-án 10:00 órától a vendégeink megismerkedhetnek, megtanulhatják, hogyan lehet, jó minőségű növényi alapanyagokból a […]