Augusztus utolsó hétvégéjén tartják Harkányban a 27. Szüreti Fesztivált. A megváltozott gazdasági környezet ellenére a háromnapos rendezvényt változatlan formában, de a fürdő területén tartják.
A harkányi sportcsarnok adott otthont hétvégén a tizenhetedik nemzetközi Joola veterán kupának.
Új fejezethez érkezett a Puskás Fémipari Kft. üzemcsarnokának építési folyamata. A harkányi ipari parkban megvalósuló beruházás alapövét péntek délelőtt rakták le.
A megváltozott gazdasági helyzet ellenére is megtartják a Harkányi Szüreti Fesztivált, ám annak helyszínét költségtakarékossági szempontból a Bajcsy-Zsilinszky utcáról a korábbi évhez hasonlóan a fürdő területére helyezik át – döntött a város testülete.
A helyi Kitaibel Pál Általános Iskola és a horvátországi Orahovicában lévő Ivane Brlić-Mažuranić Általános Iskola közös projektje már eddig is több eredményt hozott, így rendszeres találkozókra és közös programokra is sor került már.
Hatodik év, hatodik epizód – csütörtökön a Star Wars: A Jedi visszatér pereg a Zsigmondy sétány óriásvásznán. A film 21 órakor kezdődő vetítése ingyenes.
Július közepén szavazta meg az Országgyűlés az új adótörvényt, ami mintegy 455 ezer katás vállalkozónak jelent változást. Ezzel kapcsolatban alig egy hónap áll rendelkezésre, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb adózási formát, amiben folytatni tudja a tevékenységét.
Átadták Az utazó magazin legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait. A 2021-es rangsort idén is 30 kategóriában állították fel.
Tanár urat, a harkányi iskola történelem – földrajz szakos nyugalmazott tanárát, több százan kísérték utolsó útjára, hiszen évtizedeken keresztül oktatta a község és a környék gyermekeit.
Hétfő reggel menetrend szerint érkezett a rendőrség napi pozitív híre: elfogtak egy tolvajt, aki egy harkányi nyaralóba tört be valamikor az elmúlt héten. A hírre több olvasónk is felkapta a fejét, jelezvén, ennél azért kicsit nagyobb a baj.
Utolsó napjához érkezett a huszonhetedik alkalommal megrendezett Harkányi Fürdőfesztivál. Vasárnap a helyi erőké a Lepke medence melletti színpad, az estet – és egyben a fesztivált – pedig Kasza Tibi zárja.
Igazi tradíció, harkányikum, a nyári fesztiválok elhagyhatatlan eleme – idén értékes nyereményekkel is megtolták a vizespólós mellszépségversenyt valamint az azt kísérő pocakderbit is.
Vizespólós mellészpségversennyel, napközbeni programokkal, este pedig a Made in B, The Biebers és Carson Coma koncertjével folytatódik szombaton a Harkányi Fürdőfesztivál.
Július 15. és 17. között huszonhetedik alkalommal rendezik meg a Fürdőfesztivált. A három nap alatt folyamatos kísérőprogramok mellett a koncertek és előadások sora érkezik két színpadra.
A héten kezdődik Harkányban is a katasztrófavédelem által koordinált szúnyogirtás. A vérszívókat idén sem repülőről permetezik, hanem egy terepjáró járja majd sötétedés után az utcákat, melynek platójáról a köd árad.