A kormány döntött arról, hogy a mezőgazdasági vízfelhasználók részére ingyenesen biztosítja az öntözésre használt vizet – közölte a Belügyminisztérium. A közlemény szerint a kabinet határozott arról is, hogy valamennyi állami tulajdonú vízi létesítmény, többek között a 28 000 kilométernyi állami kezelésű vízhálózat vagyonkezelése, fenntartása és üzemeltetése a vízügyi igazgatóságokhoz kerül. A vízügyi igazgatóságok […]
Jelentősen javította a múlt év második felétől a kiskereskedelmi forgalmi adatokat szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első becslés alapján március elején közölt 3,9 százalék helyett. A KSH lábjegyzetben közölte, hogy a korábbi adatoktól való eltérést a […]
Módosultak a kötelező jótállás szabályai, az új előírások egyebek mellett vonatkoznak a jótállási jegyekre, amelyeket ezentúl nem lehet elhalványuló szöveggel átadni a vásárlónak, és differenciáltabbá válik az épületszerkezeteknél az egységes, 3 éves jótállás is. A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet alapján a fogyasztási cikkekre továbbra is egy év jótállás jár, de a dokumentum […]
A nemzetközi pénzpiaci környezet jelentős romlása esetén a monetáris tanács nem lát lehetőséget a kamatcsökkentési ciklus folytatására – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján kedden. A monetáris tanács közölte: az eddig megvalósított jelentős mértékű kamatcsökkentésre tekintettel, az ország kockázati megítélésének alakulását is figyelembe véve – a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján – […]
Magyarország vonzó befektetési helyszín: a jó képzettségű munkaerő, az infrastrukturális és logisztikai adottságok, valamint a pozitív befektetői és üzleti környezet is szerepet játszott abban, hogy a Procter&Gamble (P&G) új magyarországi beruházás mellett döntött – mondta Julio Nemeth, a P&G nemzetközi termékellátási hálózatának igazgatója az MTI-nek. Az amerikai P&G a múlt héten adta át […]
Törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni – mondta ki devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn. A ma délelőtt nyilvánosan kihirdetett határozat indoklása szerint a jogbiztonság követelménye akkor érvényesül, ha az állam jogszabállyal a szerződések […]
Az IPK International nemzetközi kutatóintézet felmérése szerint az országonként eltérő gazdasági teljesítmény, a nemzetközi gazdasági helyzet ellenére a külföldi utazások száma 2013-ban elérte a 952 milliót, ami 5 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest – ismerteti a Magyar Turizmus Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében. A kutatóintézet évente végez kutatást a világ kiutazó turizmusáról, a […]
„Együtt értük el a gazdasági sikereket”, amelyeket az elmúlt négy évben teljesített az ország – jelentette ki Matolcsy György kedden a Sakk és póker című könyv bemutatóján. A jegybankelnök egyben megköszönte a rendezvényen résztvevő Orbán Viktornak, hogy a 2010-es kétharmados győzelem birtokában mindvégig bátor gazdaságpolitikát folytatott. A Sakk és póker – krónika a magyar […]
A magyar export 2-2,4 százalékkal bővül az idén – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Varga Mihály közölte, hogy várhatóan idén is 7 milliárd euró körül lesz a külkereskedelmi mérlegtöbblet. A forintárfolyam jó így, ezért is nő az export? A jelenlegi forintárfolyam segíti az exportáló cégeket, és semleges az államháztartásra, a […]
Az alacsony inflációnak és a növekvő reálbéreknek köszönhetően az idén tovább bővülhet a kiskereskedelmi forgalom az Erste és a TakarékBank szakértői szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt első gyorsbecslése szerint az idén januárban 3,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Suppan Gergely, […]
A dokumentum szerint a Baranya, Somogy és Tolna megye alkotta régióban az szja és a tb-bevételeknél mérsékelt, az áfa, a tao és az eva esetében 20 százalékot meghaladó a visszaesés. Ennek okai között szerepel az adóalap-kiegészítés megszüntetése, a kisadózók tételes adójának bevezetése, az elszámolásokat érintő jogszabályi változások, az agrárvállalkozások befizetésének visszaesése, s jelentősebb cégek pénzforgalmának […]
Még ismerkedünk az új szabályokkal, de már hamarosan számot kell adni a 2013-ban megszerzett jövedelmeinkről. Az adóbevallási szezon januárban elkezdődött, a NAV már postázta a bevallási nyomtatványokat, és január végéig mindenkinek meg kell kapnia a munkáltatói és kifizetői igazolásokat. Összegyűjtöttük a legfontosabb határidőket, amire az szja-bevallásnál az adózóknak, a kifizetőknek és a munkáltatókra figyelniük kell. […]
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly a tervhez közeli bevételt ért el, az ellenőrök több vizsgálatot végeztek, mint egy évvel korábban, jelentősen csökkent a meghiúsult ellenőrzések száma, és több adókülönbözetet tártak fel; az adóhatóság az idén is mindent ellenőrizni fog, amit korábban, a revizorokat több ágazatban az érdekképviseletek is segítik – mondta Varga Árpád, […]
Tavaly 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon, mint az előző évben; az új cégek számát illetően a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli csökkenést mértek – közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató csütörtökön. A cég elemzése szerint míg 2008-ban közel 50 ezer új vállalkozás alakult Magyarországon, addig […]
A magyar export eléri a GDP 95 százalékát, ezzel Közép-Kelet-Európában az első helyen áll az ország a szlovákokkal együtt, az Európai Unió 28 tagállama között pedig a 4.-5. helyet foglalja el ezzel az aránnyal – emelte ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az NGM és az Eximbank közös keddi sajtótájékoztatóján. Az […]