A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 2,70 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Elemzők 10 bázispontos kamatcsökkentést vártak. Az alapkamat kevesebb mint a felére csökkent azóta, hogy 2012 augusztusában 7 százalékról enyhítési ciklusba kezdett a jegybank. Pénzügyi elemzők azzal számoltak, hogy az MNB tovább lassítja a monetáris […]
A monetáris tanács hét tagja szavazta meg a 15 bázispontos januári kamatcsökkentést, egyedül Cinkotai János szavazott 10 bázispontos vágásra – derül ki az ülésről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvből. A monetáris tanács január 21-i ülésén 15 bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 2,85 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, noha az elemzők többsége ennél visszafogottabb, 10 bázispontos […]
Varga Mihály szerint a családi adókedvezmények kiterjesztése az idén akár 13-14. havi fizetést is jelenthet a kiskeresetű családoknak. A nemzetgazdasági miniszter egy budapesti sajtótájékoztatón az MTI-nek azt is elmondta, hogy az érintettek a februári fizetésük kézhez vétele után érzékelhetik először a kedvezmények pozitív hatását. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a családi adókedvezmények kiterjesztése révén újabb 50 […]
Aláírták a visegrádi országok turisztikai államtitkárainak és marketing vezetőinek 2014. évi találkozójáról készült záró jegyzőkönyvet szerdán Budapesten. Az aláírást követő sajtótájékoztatón Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek kiemelte: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2003 óta működik együtt többek között azzal a céllal, hogy közösen növeljék a távolabbi országokból a […]
Kérdőíveken szólhatnak hozzá az Európai Bizottság által indított, az európai turizmus jövőjéről, az ágazat szabályozási és igazgatási környezetéről szóló szakmai konzultációhoz a magyarországi szakmai szervezetek, helyi önkormányzatok, turisztikai és vendéglátóipari szolgáltatók, nemzeti parkok képviselői, a program- és attrakciógazdák – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. A tárca közleménye emlékeztet, hogy az Európai Bizottság […]
A munkanélküliek 403 ezres létszáma 65 ezerrel volt kevesebb a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál, a munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal 9,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly a munkanélküliek éves átlagos száma 449 ezer volt, az előző évhez képest létszámuk 27 ezerrel csökkent, […]
A kamatdöntő ülést követően kiadott keddi közlemény szerint a testület a további monetáris enyhítésre az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve lát lehetőséget. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén tizenöt bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 2,85 százalékra csökkentette az alapkamatot. Elemzők 10-20 […]
A fogyasztói árak 2013-ban átlagosan 1,7 százalékkal emelkedtek, decemberben 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Novemberhez viszonyítva 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A tények Londoni pénzügyi elemzők 0,4 százalékos átlagos inflációt valószínűsítettek decemberre. Utoljára 1970 márciusában, 43 évvel ezelőtt volt ilyen […]
Oroszország hitelt nyújt Magyarországnak a paksi erőmű két új reaktorának megépítéséhez – közölte még kedden Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője. A kölcsön összegéről még nem született döntés – mondta újságíróknak az orosz nukleáris energetikai iparágat összefogó és felügyelő állami vállalat (Roszatom) vezetője azt követően, hogy Moszkvában magyar-orosz kormányközi megállapodást írtak alá a nukleáris […]
Georg Milbradt egykori szászországi miniszterelnök és pénzügyminiszter szerint Magyarország figyelemre méltó módon mászott ki a gazdasági válság gödréből. A magyar miniszterelnök gazdasági tanácsadója az M1 Ma reggel című műsorában kedden kiemelte, hogy Magyarország az európai államoktól eltérően ezt úgy tette meg, hogy a problémákat külső segítség nélkül igyekezett megoldani, minél hamarabb visszafizetve a nemzetközi segélyeket, […]
Az új év kezdetével érkeznek 2013-as újautóeladási statisztikák is, amiből kiderül- a vélhetően céges és flottavásárlók által dominált piac – kissé nőtt 2012-höz képest. A trendek szerint a hobbiterepjárók egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek. Decemberben az egy évvel korábbinál picivel kevesebb, ugyanakkor így is több, mint ötezer új autóra került rendszám Magyarországon. Ezzel az […]
Lakás vásárlására – esetleg a devizaalapú kölcsönök kiváltására is – kamatmentes hitelt kaphatnak a közszolgák, amennyiben kormánydöntés születik az előterjesztésről. A Népszabadság információja szerint karácsony előtt már a kabinet elé került egyszer az ügy. Ez az intézkedés nagyságrendileg egy 160 ezres csoport számára nyitná meg a lehetőséget, melybe a közszolgálati tisztviselők és egyenruhások […]
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit. A nemzetgazdasági miniszter év végi interjújában azt mondta, nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte. A gazdaságpolitika legjelentősebb eredményei közé sorolta az államadósság csökkentését, a növekedési fordulatot, […]
A Kúria döntése jól bizonyítja, hogy nem képes a szerződések szövegének hátterében megbúvó mögöttes szándékokat objektív módon értékelni, illetve a szerződések következményeit megfelelően értelmezni. Nem vizsgálta a felek szerződési akaratát és biztos vagyok benne, hogy egy Legfelsőbb Bírósági tag is bőven eltévelyedne egy saját maga által megkötött hitelszerződés szerződési feltételei között. Az, hogy mi ütközik […]
A parlament állami feladatként határozta meg a tankönyvellátást. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap benyújtott törvény- javaslatát kivételes sürgős tárgyalás után fogadták el 236 igen szavazat- tal, 73 nem ellenében és két tartózkodás mellett – számol be az MTI. Az előterjesztésre az összes ellenzéki frakció mellett két fideszes politikus, az oktatási bizottságot vezető […]